Március 16-17-én több olyan esemény is lesz, amiből válogathatnak a szurkolók. 

Március 16 szombat:

Zalakerámia ZTE KK-Sopron KC 
Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok 18.00

A Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda csapata az alapszakasz 22. fordulójában, hazai pályán fogadja a Sopron együttesét. A hazaiak három vereséggel a hátuk mögött készülnek a találkozóra, amelyet mindenképpen szeretnének megnyerni és életben tartani felsőházi reményeiket, Tehetik ezt annak tudatában, hogy a Debrecen és a Kecskemét is kikapott a fordulóban, így győzelem esetén lépéselőnybe kerülhetnének velük szemben. A mérkőzés 18 órakor kezdődik. 

I.Notre Dame Kupa- Fülöp Mihály Magyar Kupa Versenysorozat
Apáczai MK. 9.00-17.00

Március 17. vasárnap:
Tarr Andráshida SC- Mol Vidi FC II
Andráshida, 15.30

Az NB III Nyugati csoportjában a Tarr Andráshida SC együttese hazai pályán fogadja a Vidi FC II csapatát. A 15.30-kor kezdődő összecsapáson mindenképpen nyernie kell az zalaiaknak, ha szeretnének távolodni a kieső helyektől. 

Dorog FC- ZTE FC 
Dorog, 15.00
Idegenben a ZTE FC.  A kék-fehérek listavezetőként látogatnak Dorogra, akik jelenleg a 13.-ok a bajnokságban. Dobos Barna együttesének nincs más dolga, mint győzni és ezzel tartani a megszerzett előnyét a Gyirmót és a Kaposvár ellenében. a mérkőzés 15 órakor kezdődik és a Zalasport élőben közvetíti. 

ZTE NKK-ELTE BEAC
Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok 17.00
Alapszakaszbeli utolsó hazai bajnokijára készül a ZTE NKK. A zalai lányok két hetes szünet után játszanak újra tétmérkőzést. Gáspár Dávid együttese a BEAC csapatát fogadja 17 órától, akikkel szoros csatát vívtak a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

ZTE RK- Penta Gödöllői Röplabda Club
Ostoros Károly Csarnok, 16.00
Elkezdi a rájátszást a ZTE RK. Közel két hónapos szünet után folytatódik a rájátszással a férfi NB II-es röplabda bajnokság. A ZTE RK a második helyen végzett az alapszakaszban, így reménykedve várhatja a folytatást. A mérkőzést 16 órától rendezik az Ostoros Károly Csarnokban, az ellenfél pedig a Penta Gödöllői Röplabda Club lesz. 

Dunántúli Női Röplabda Bajnokság
Ostoros Károly Csarnok, 9.30
Hazai fordulóval folytatódik a hölgyek Dunántúli Női Röplabda Bajnokság. A fordulóban a házigazda ZTE RK ellenfelei a Szombathelyi RSE A és a Győr DRC Apor csapata lesz. A mérkőzések 9.30 -kor kezdődnek az Ostoros Károly csarnokban. 

2019. március 16. Prm