Az Alterába pénteki, 4. napján jelentősen megnőtt a fekete pólós fesztiválozók aránya. Nem véletlenül, hiszen tíztől a Vad Fruttik lépett fel. Előtte azonban még több remek koncert várta a közönséget: az Üllői Úti Fák nyitotta a délutánt, majd a főprogramban a Kaukázus, majd a Supernem is nagy sikert aratott.

Kardos-Horváth Janó 2004-ben alakult bandája némi szünet után 3 éve robbant be újra a köztudatba a KpOp lemezzel, melyről ezúttal is hangzottak el dalok – például a Kalifornia, - de nem maradhatott ki a Szalai Éva, vagy a Teszkó sem. Az alterpopot képviselő együttes dalszövegei elgondolkodtatóak, fülbemászóak, melyekre nem lehet nem odafigyelni – nem csoda, hogy a közönség Janóval énekelt szinte minden számot. A Dal 2021-et „Egyetlen szó” című szerzeményével megérdemelten nyerő Kaukázus énekese a fesztiválozók között adta elő a zárószámot – hatalmas sikerrel. 

A Supernem fellépései általában ősrobbanás-szerűek, Papp Szabi ismét energiabombaként uralta a színpadot.  "Kevés szórakoztatóbb dolgot tudok elképzelni a szórakoztatásnál. Én nemcsak az időt, de magamat is a színpadon töltöm." – nyilatkozta egyszer az énekes; aki pénteken este is kitett magáért. A punk-rock banda nagy slágereire – Hova megy ki, Generáció, vagy a Tudományos Fantasztikus Pop – az egész közönség megmozdult. 

A Vad Fruttik nagyon pörgős setlisttel készült péntek estére, a rajongók legnagyobb örömére erős kezdés után elhangzott többek között a „Galaxis szépe”, vagy a „Nagyvad” című dal is, de nem maradhattak ki a legikonikusabb slágerek, mint például a „Lehetek én is”, vagy a „Szemben a nappal”, a zárásként pedig a zenekar első videoklipje, a „Nekem senkim sincsen” című dal csendült fel. Likó Marci igazán elemében volt, remekül sikerült a közel másfél órás koncert, amit a zenekar rajongói csoportjának, a „Vidám Fruttik”-nak számos jelen levő tagja is örömmel konstatált. 

A nap zárásaként fellépett még a nagyszínpadon a Müller Péter Sziámi and Friends, majd Johnny alter-afterje zárta a negyedik estét.

Fotó/cikk: Bálizs Zsuzsa

2021. július 20. Prm