Összeállításunkban az elmúlt hétvége sporteseményeiből válogattunk.

Nagy skalpot szerzett a ZTE NKK

Pénteken a női kosárlabda NB I hetedik fordulójában a ZTE NKK a DVTK együttesét fogadta. A hazaiak az első perctől fogva jól védekeztek és eredményesen támadtak. A vendégeknek csak fellángolásaik voltak, de a mérkőzésen végig futottak az eredmény után. A ZTE NKK megérdemelten nyert 78-55-re és továbbra is veretlen hazai pályán. A hazaiaknál mindenki hozzátett egy szeletet a sikerhez. A legjobb dobók: Koizar 16/3, Parker 16, Jeffery 22/6. A mérkőzés után Gáspár Dáviddal és Janeesa Jeffery-vel értékeltünk:

A Körmend nyerte az első idei örökrangadót

A férfi korlabda NB I-ben a 129. Körmend-ZTE örökrangadót rendezték. Ezúttal a csapatok Körmenden estek egymásnak, csak úgy minta szurkolótáborok, akik remek atmoszférát teremtettek a rangadóhoz. A Körmend végig vezetve nyerte meg 81-69-re a mérkőzést. Bencze Tamás a kollektív támadójátékot és a kemény védekezést hiányolta csapatánál. A ZTE KK-nál hamarosan egy irányító érkezése várható, akinek a személye sokat lendítene a támadójátékukon. 

Hátrányból állt fel az Andráshida

A Tarr Andráshida SC az NB III Nyugati csoportjának 13. fordulójában a jó erőkből álló III.KER TVE csapatát fogadta. Az első félidő felénél a vendégek szereztek vezetést, majd megrázta magát a hazai csapat és Kalamár és Ferencz góljaival fordított. A második félidőben egyértelműen az Andráshida irányított és Vittman találatával biztosították be a 3-1-es győzelmüket. A Hida jelenleg 22 ponttal a hatodik a bajnokságban. 

A jó játék elmaradt, a pont megmaradt

Vasárnap délután a labdarúgó NB II 16. fordulójában a ZTE FC a Szeged 2011 csapatát látta vendégül. A csapatok nem diktáltak nagy iramot az első félidőben, sőt a sportág szépségeit sem tudták bemutatni. A 42. percben egy szabadrúgásból szerzett góllal a vendégek kerültek előnybe. A fordulás után a hazaiak játszottak fölényben és a 67. percben Babati büntetőjével sikerült is egyenlíteniük. A folytatásban is a ZTE dominált, de a győzelmet nem tudta megszerezni, így maradt számukra a kiábrándító 1-1-es hazai pontszerzés. 

Vugrinecz Attila kilencedik lett a karate VB-n 

2017. október 25. és 29. között, szerdától vasárnapig Tenerifén rendezték meg a 10. Kadet, Junior és U21-es Karate Világbajnokságot. Itt is éreztette hatását a sportág 2020-as olimpiai bemutatkozása. A fiatalok legnagyobb megmérettetésén hatalmas létszám, nem kevesebb, mint 109 ország közel 1800 versenyzője lépett tatamira. A magyar színeket 29 versenyző képviselte Spanyolországban. A zalaegerszegi Toriki KHKE válogatott versenyzője Vugrinecz Attila első korosztályos WKF Világbajnokságán szépen szerepelt. A 43 fős mezőnyben a pontszerző kilencedik helyen végzett. Első mérkőzését görög, másodikat, egy brazil harmadikat pedig egy szaudi versenyzővel vívta.

A legjobb nyolc között a kupában a Göcsej SK

A női futsal Magyar Kupa második körében az NB II-es Biatorbágy ellen lépett pályára a Göcsej SK. Az egy tucat gólt hozó találkozón magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé a zalai alakulat. 

Viadukt SE Biatorbágy - Göcsej SK 3-9 (2-3)

Gólszerzők: Suhajda (2), Bozsik, ill. Megyeri (3), Marsai N. (3), Orbán Sz. (3)


 

A Titánok harcossága jó játékkal is párosult

Az OB II-es jégkorong bajnokságban az Egerszegi Titánok hazai pályán fogadták a MAC Budapest együttesét. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó fővárosiak győztek. 

Egerszegi Titánok -  MAC Budapest 3:7 (1:3, 1:2, 1:2)
Gólszerzők: Bosnyák (2), Szabó, ill: Zsíros, Haluska, Nagy (2), Kordisz, Köszeghy, Kókai

Az Egerszegi Titánok legközelebb november 19-én a DAB Amatőr csapatánál vendégeskednek Dunaújvárosban. 

Fotók: Jóna István

2017. november 6. prm