Youtuber&Gaming Day és Minecraft Day várja az érdeklődőket

Informatikai világunkban egyre népszerűbben azok a rendezvények, ahol az új technológiák bemutatása mellett a szórakozás is előtérbe kerül. Az elmúlt évben Zalaegerszeg is bekapcsolódott a számítógépes játékok világába a Gamer Expo rendezvényével, amelynek célközönsége a gyerekek és a fiatalok. A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a fejlesztések, az 5G hálózat kiépítése és az informatikát népszerűsítő programok, mind a fiataloknak teszik vonzóbbá városunkat. Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft ügyvezetője, a rendezvény főszervezője a programokról beszélt. Az eredetileg háromnaposra tervezett rendezvény kétnaposra csökkent, mert ugyanebben az időben a Budapesten eSport találkozót tartanak négy ország részvételével. Így március 24-én szombaton Youtuber&Gaming Day keretében népszerű hazai youtuberek érkeznek, akik színpadi programokon, dedikáláson és fotózáson is részt vesznek. Másnap, azaz március 25 –én Minecraft Day-t tartanak, ami a népszerű játék köré épül majd.

A regionális rendezvényen nagy hangsúlyt kapnak a különböző játékok, élmények, ahol az érdeklődők különféle szimulátorokon, VR szemüvegeken, számítógépeken, mobil- és videojátékokon próbálhatják ki a legújabb és egyben legkedveltebb, technikailag legmodernebb játékokat. A versenyek hangulata, a rengeteg újdonság és akció mellett a nagyszínpadon megszólalási lehetőséget kapnak szakmai előadók, Youtuberek és Gamerek. A mozdulj Gamer program játszani hívja a számítógépek előtt ülő kicsiket és nagyokat, hogy ne csak a gépek előtt, hanem a valóságban is játszanak egy jót. A Gamer Expo folytatja a PlayIT Show hagyományait és a hazai gamer közösséggel együtt igyekszik jótékonykodni is. A szervezői az idén a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Gyermekosztálya részére gyűjtenek játékokat, színezőket, készségfejlesztőket, ceruzákat, filctollakat. Így szeretnének örömet szerezni azoknak a gyerekeknek, akik a kórházban töltik a húsvéti ünnepeket. A gyerekeknek szánt felajánlásokat a rendezvény ideje alatt a bejáratnál (pénztárnál) adhatják le, de már a rendezvény előtt is örömmel fogadják a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kétnapos rendezvény 10-18 óra között várja a hobbistákat, a gémereket és a videojátékok szerelmesit a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnokban.

2018. március 23. PRM