A Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus szenvedésének és kereszthalálának az ünnepe. A húsvétnak több jelképe is van, köztük a tojás és a nyúl is. De vajon tudják –e, hogy a nyúl, hogy jött az ünnephez? 

Az internetet böngészve több forrás is utal a húsvéti nyúl ünnephez való kötődéséhez. Egyesek szerint a 16. századi Németországban vált ünnep részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Más források egy félreértésről beszélnek, miszerint a gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase. Így több ország is átvette, vagyis beépítette az ünnepébe. 

A tojás a termékenység, a születés, az élet szimbóluma. Egyes források szerin a középkorban a parasztok a földesúrnak szánt ajándékként nyulat és főtt tojást vittek főleg húsvét idején. 

Ilyenkor a sonka, a kalács és a torma is a húsvéti reggelik szerves részét képezi, amelyeket nagyszombat vigíliáján, vagy húsvét vasárnapi szentmisén szenteltettek meg a hívők és családjuk körében fogyasztották el az ünnep indításaként. 

Ma a boltok polcain már hónapokkal előbb a színes, fényes papírba csomagolt nyuszik, kacsák, csirkék, tojások láthatók. 

A Promo magazin stábja ezzel a gyermekrajzzal, amit Jázmin készített, kíván Kellemes Húsvéti Ünnepeket olvasóinak!

2018. április 1. prm/wikipedia