Advent alatt a szabad ég alatt is hódolhatnak a korcsolyázásnak a jégsport szerelmesei (videóval)

Három éve újult meg a zalaegerszegi advent, amely november 27-től várja a vásárlókat, látogatókat. A Mindszenty tértől a Dísz térig tartó adventi forgatagban a pavilonok mellett egy újdonsággal is találkozhatnak az érdeklődők, ugyanis egy jégpályával egészült ki a tér. A létesítményről és a jég adta lehetőségekről Bauer Borit, a Jégaréna intézményvezetőjét kérdeztük:

Az adventi forgatag tehát a jégpálya miatt kicsit megváltozott, de idén is étellel, itallal és az ünnepi készületet szolgáló portékákkal várják a város lakóit és a megyeszékhelyre látogatókat. Az árusítók kínálata mellett jótékonysági, óvodások és iskolások ünnepi műsorai színesitek a karácsonyvárást. Az Adventi vásár részleteiről Prenner Beáta, a KISOSZ megyei elnöke nyilatkozott:

Természetesen idén sem maradunk élő betlehem nélkül a polgármesteri hivatal előtt, ahol ezúttal Gedeon névre keresztelt csacsi és egy teve is látható lesz. A rendőrség a négy hét alatt fokozott jelenléttel őrködik majd a lakók biztonságán. 

2017. november 26. prm