Szerdán este várakozással telve mentünk női kosárlabda mérkőzésre. A ZTE NKK együttese a listavezető és veretlen Szekszárd együttesét fogadta. Több mint két hetes szünet után játszottak a csapatok újra bajnokit. 

Az első félidőben harcosan, de sok hibával játszottak a hazaiak, de szerencsére a vendégek sem jeleskedtek a pontszerzésben. A második negyedben hét pontos hátrányból is sikerült felállnia Gáspár Dávid együttesének, de a félidőben mégis kettő ponttal a KSC vezetett. A nagyszünet után tovább tartott a hazaiak lendülete és nem lankadt a figyelmünk. A vendégek nem találták a játék ritmusát, míg a ZTE NKK fegyelmezett játékkal átvette a mérkőzés irányítását. A negyedik felvonás elején agresszíven kezdett a Szekszárd, de nem ijedtek meg a lányok és felvették a kesztyűt velük szemben! A közönség együtt élt a játékkal és ezt jó volt átélni! Talán a 2011-es bronzmérkőzés volt az, amikor ilyet tapasztalhattunk. Mindenki odatette magát a hazaiaknál és a vége országra szóló siker lett, hiszen 14 mérkőzés óta veretlen Szekszárdot sikerült legyőzniük egy fantasztikus játékkal!

ZTE NKK- Atomerőmű KSC Szekszárd 68-57 (10-12, 16-16, 22-13, 20-16)
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok, 
Jv: Pálla Z.,Győrffy, Jakab ( Szabdvári) 

ZTE NKK: Koizar 11/6, Kovács 3/3, Jeffery 9/9, Hegedüs-Őri 8, Parker 22, csere: Pavel 2, Gáspár-Szalay 5, Gorjanácz 8/3, edző: Gáspár Dávid

Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. 10/6, Oblak 2, Theodoreán 5, Mansare-, Mccall 14/3, csere: Bálint 5/3, Krnjic 12, Gereben 5, Costa 4, Studer Zs.-, Kis-, edző: Zeljko Djokic

A győzelemi igazi Csapatmunka volt a javából! 
Ilyen mérkőzést régen látott Zalaegerszeg! Ezek a sikerek erősítenek meg minket abban, hogy ezt a csapatot igen is szeretni kell!

A ZTE NKK szombaton, Miskolcon lép pályára a DVTK ellen!

2018. február 22. Prm