A Zalaszám-Zalaegerszeg Atlétikai Club három alapembere vehetett át kitüntetést a Magyar Atlétikai Szövetség küldött közgyűlésén. Bognár Szabolcs, a Magyar Atlétika Utánpótlásáért kitüntetésben részesült, Kámán Ferenc a Magyar Atlétikáért Díj Arany fokozatát, míg Szakály István Életműdíjat vehetett át.

Kámán Ferenc: 1970-től atletizált. Technikai vezető, majd serdülő, később szakági edző lett a klubnál. Zalaegerszeg első olimpikonjának Kozáry Ágnesnek az edzője volt. Megszámlálhatatlan bajnokot és világversenyen helyezett atlétát nevelt. Magyarország legjobb versenyszervezője. Válogatott keretnél is edző, csapatvezető volt.

Szakály István: a 60-as évek egyetlen zalaegerszegi válogatott sportolója. Tanár, majd edző. Bajnokok nevelője. Bakos György edzője 1984-es ellenolimpiai bajnok. A zalaegerszegi atlétikai élet szponzori hátterének megteremtője. A jelenlegi klub edzői, vezetői az ő köpenyéből bújtak ki.1973-tól szakági vezető, vezetőedző, majd menedzser.

Bognár Szabolcs: Dobó atléta volt Szombathelyen. Hazahívták, itthon pedig sikeres szakági edző lett. Tanítványai Major Márk, Veiland Violetta, Takács Dóra és még sokan mások többszörös bajnokok, válogatottak.

2018. május 26. Prm