Sikeres összefogásnak az eredményeképpen 235 ezer forint gyúlt össze a IV. Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymás bab Fesztiválon. A hivatalos átadáson a zalaegerszegi Szent László Óvodában Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője köszönte meg a szervezőknek és a résztvevőknek a remek hangulatú programot. A jótékonysági főzőversenyen 9 csapat vetélkedett a zsűri és a közönség ízlelőbimbóinak a kegyeiért hagymás-babos ételeivel. Volt olyan csapat, akik a szervezésből is kivették a részüket és pogácsával és a programok levezetésében is segédkeztek. A képviselő örömmel nyújtotta át Novákné Borsos Ildikónak, Zalaegerszegi Belvárosi II. Számú Óvoda intézményvezetőjének a 235 ezer forintos adományt. A hamarosan nyugdíjba vonuló intézményvezető a köszönet szavaival élt és elmondta, hogy a szervező Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület és az óvoda között remek partneri kapcsolat alakult ki az évek során. A nagylelkű felajánlást a családok és óvoda kapcsolatának szorosabbá tételére költik, projektort vásárolnak és mozgásfejlesztő eszközökkel is gazdagodik az intézmény.

Vörös István zárásként elmondta, hogy a fesztivál évről évre fejlődik és már nem csak a városrészben élők, hanem a környező településekről is kíváncsiak voltak a programokra. A jövővel kapcsolatban elhangzott, hogy a Mindszenty Iskola átalakítása miatt a következő évben új helyszínt kell találniuk a szervezőknek.

2018. július 26. prm