A Follow The Flow három tagja rendkívül termékeny korszakát éli, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a slágerlistavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra, m. Az új stúdióalbum legfrissebb előfutára a Porszem, amihez lélegzetelállító tájakon forgattak jeleneteket.

 A Porszem ezúttal ismét a FTF filozofikusabb oldalát képviseli, a felemelő hangvételű dalhoz pedig stílusában passzoló videót is készítettek. Gyönyörű természeti képeket és rendkívüli tájakat vonultat fel a frissen debütált klip, melyen egyaránt láthatunk hazánkból és Szlovénia csodás tópartjáról is kockákat.

„A Porszem üzenete az, hogy mennyire eltörpül az ember a világban, milyen kicsi részét képezzük a nagy egésznek – akár térben, akár időben. Ezt próbáltuk kicsit művészibb oldalról megközelíteni vizuálisan is, ténylegesen egy porszem nézőpontjából, ami a természetben kering. A dalt ezek mellett az utazás témája is ihlette, ezért mindenképp szerettünk volna impozáns helyszíneket bemutatni. Vettünk fel hozzá jeleneteket itthon a Lázár Lovasparkban és egy gőzmozdonyon, illetve Szlovéniában, amit mindenképp szerettünk volna megmutatni, mert lélegzetelállítóan szép régió.” – mesélték a srácok a legújabb darabról.

Legyen szó rádiókról, digitális felületekről vagy YouTube rekordokról, a Follow The Flow nem ismer akadályt. Alig több mint egy éve léteznek jelenlegi formájukban, és már rögtön az első Szakács Gergővel közösen szerzett slágerükkel, a Nem tudja senkivel letarolták a hazai toplistákat, de az utána következő Maradok távol és az Anyám mondta is hasonló sikereket ért és ér el azóta is. Tavaly téli bemutatkozó koncertjükre az Akvárium Klub KisHalljába egy nap alatt elfogyott minden jegy, a tavaszi dupla NagyHallra pedig négy óra alatt kapkodták el a belépőket a rajongók a bejelentés napján. Emellett zajlik a csapat országos turnéja is, mely szintén sold out állomásokkal van tele, a Park után pedig belevetik magukat a nyári fesztiválszezonba.

2019. május 31. Prm/supermanagment