Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesületének tevékenysége nem csak a szakmai munkáról szól, mellette vannak szabadidős elfoglaltságaink is. Szakmai vonalon programjaink kötődnek az Esélyegyenlőség Napjához, Fogyatékosság Világnapjához, rendszeres résztvevői vagyunk tapasztalati szakértőként a CSEÖH által szervezett Esélyóráknak. 

-Szabadidős tevékenységeink közül hagyományőrző programjainkat és Para Art Design Műhelyünket említeném meg, melyeken egyesületünk tagjai, érintettek, fogyatékkal élők, épek egyaránt találnak hasznos elfoglaltságot-tájékoztatott Tóth Ágnes az egyesület elnöke. 

Hagyományőrző program célja, részben az őseink egyszerű, sokszor lemondó, nélkülöző élete előtt tisztelegni, részben értéket teremteni, hisz amit nagyszüleinktől, szüleinktől láttunk, tanultunk, kötelességünk tovább adni a következő generációnak.
Hagyományőrző napon mindenki hozza az eltenni kívánt káposztáját, edényét és a saját ízvilága szerint készíti el. Közben előkerülnek a régi családi receptúrák, elmúlt idők vicces történetei. A fiatalok is szívesen jönnek közénk, minden mozzanatot kipróbálnak, sőt tavaly a 80 éves Julika néni tiporta a gyalult káposztát a szolgálati gumicsizmában.

-Hogy ne legyen olyan egyhangú minden évünk és az elkészített káposztás étel mellé második fogás is kerüljön az asztalra, kitaláltuk a Krumplis nudli sodró versenyt Vándordíjjal. A közösen elkészített nudli minden fajtáját meg lehet kóstolni, hisz ki mákkal, morzsával, dióval, meztelenül, ki hagymás tejfölösen szereti.

Az egyesület 2018 év végén pályázott a Tesco-„Ön választ, mi segítünk” pályázati felhívására, s a vásárlók szavazatai alapján elnyerték az első helyezést. A támogatást a programjuk színvonalának növelésére, eszközvásárlásra fordítják, már meg is vásároltunk egy közösségi káposztaszeletelő gépet. 

Nagy örömükre, a hagyományőrző program vándorprogrammá avanzsált, hisz az idei évre Vasboldogasszony községbe kaptak meghívást, 2020-ban pedig az Apáczai ÁMK-ban Zalaegerszegen kerül bemutatásra a káposztasavanyítás és a hájas kráfli készítés. 

Az Egerváron működő egyesület újdonságként Para Art Design Műhelyt hozott létre, melynek mottója:
Mi másnak értéktelen, nekünk drága kincs.
Egy kis fantázia, szív és lélek,

Alkotásainkba beléköltözik egy új Élet! Másnak értéktelen, kidobott dolgokból szuper alkotások készülhetnek Legyen az üveg, gyertya, megunt ing, régi fonal, gomb, farmer, bársony, irattartó.....és még lehetne sorolni, mennyi KINCS van a birtokunkban. Alkotásaikban nagyon fontos szerepet kap a környezettudatosság, újrahasznosítás, a Föld védelme. Kis fantázia, és minden újra gondolható! Tapasztalatuk, hogy az alkotás öröme nagyon pozitív hatással van az ember lelkivilágára, személyiségére.

2019. október 24. Prm