A Halottak napján gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeztek a zalai bíróságok dr. Vlasics Antal zalai származású bíróra. 

A bírót 1973-ban a Marcali Járásbíróság tárgyalótermében egy peres fél lőtte le, testét szülőfalujában, Becsehelyen helyezték örök nyugalomra. A Zalaegerszegi Törvényszék az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú pályázatán elnyert támogatás révén 2016-ban felújította a tragikus körülmények között elhunyt bíró síremlékét, s azóta évente két alkalommal – a Bíróságok Napján, illetve Mindenszentekkor   – koszorúzással, s gyertyagyújtással emlékezünk meg dr. Vlasics Antalról. 

 Dr. Nincsics Szabina és dr. Wayda Gertrúd bírósági titkárok  koszorúztak az OBH támogatásával felújított síremléknél 

Ez évben a zalai bíróságok képviseletében dr. Nincsics Szabina és dr. Wayda Gertrúd, a Keszthelyi Járásbíróság bírósági titkárai helyezték el az emlékezés koszorúját a becsehelyi temetőben- áll a Zalaegerszegi Törvényszék közleményében.

2018. november 8. Prm