Illés Máté nagykanizsai fiatalember beszámolója az oroszországi tanulmányairól.

2017 szeptemberében kezdtem egyetemi tanulmányaimat az ELTE Bölcsésztudományi Kar Szlavisztika (orosz) szakán. Főbb célom az orosz nyelv tökéletes elsajátítása, ezen keresztül az orosz történelem, kultúra, mindennapi élet megismerése. Így nem volt kérdés számomra, hogy egyetemi éveim alatt külföldön is folytassam tanulmányaimat. 

Az ELTE ösztöndíjas pályázati hirdetései között rátaláltam a Campus Mundi ösztöndíjra. 2018 tavaszán több csoporttársam mellett megpályáztam az oroszországi tanulmány lehetőségét. Számomra elsősorban a két nagyváros: Szentpétervár vagy Moszkva jöhetett számításba, egyrészt az ottani egyetemek, másrészt a városok népszerűsége miatt. Pozitívan álltam hozzá, nagyon vártam a nyertes pályázat kihirdetési eredményét, végül az első helyen megjelölt Szentpétervári Herzen Állami Pedagógiai Egyetem orosz kurzusára sikerült felvételt nyernem.

Szentpétervár

Oroszország „Velencéje”, a csatornákkal keresztülszőtt város, amelyet I. Nagy Péter Cár építtetett, a cári Oroszország egykori fővárosa volt.
A Balti-tenger Finn-öböl partján a Néva folyó torkolatánál fekszik Oroszország ékszerdoboza. Különlegesség a várost átszelő Néván, hogy a felette átívelő hidak felnyílnak, amely a városba történő vízi közlekedést, áruszállítást megkönnyíti. A város híres épületei: Téli Palota, Szent Izsák Székesegyház, Péter-Pál Erőd, a Vérző Megváltó Temploma…

Herzen Egyetem

Maga az egyetem a város szívében található, közel a Néva partjához, egy igazán központi helyen. Több, mint húsz épületből álló komplexum több száz orosz és külföldi diáknak nyújt tanulási lehetőséget. 
Az orosz kurzusra felvett külföldi diákok a tanulmányaikat egy szintfelmérő teszt után a nyelvi tudásuknak megfelelő szintű csoportban kezdhették meg. Személy szerint a haladó csoportba kerültem koreai, kínai és argentin diákokkal együtt. A legnagyobb hangsúly a nyelvtanulásra volt helyezve, fonetikára, beszédgyakorlatra és nyelvtanra. Ezeken kívül történelmet, irodalmat és ország ismeretet is tanulhattam, természetesen mindent orosz nyelven. Az órákon sohasem unatkoztam, teljes mértékben interaktívan zajlottak, ösztönzően, valamint maga a tudás megszerzése élmény volt számomra. A tanáraim nagyon kedvesen, segítőkészen álltak hozzánk, nagyon fontos számukra az orosz nyelvtudás tökéletes átadása.
Kezdetben furcsa volt az új környezet, az órákon történő odafigyelés több koncentrációt igényelt, de az 5. hónap végére már ez nem jelentett gondot. Továbbá lehetőségem nyílt orosz állami nyelvvizsga letételére, amellyel már december elején éltem.

Kollégium

Az egyetem biztosította a kollégiumot számomra, mely távolsága egyórányi gyaloglásra volt, de ez nem jelentett gondot, mivel minden nap egy felfedezéssel ért fel. Gyalogolva érdekesebb felfedezni egy várost, mint tömegközlekedéssel.
Az kollégiumi épület hasonló jellegű, mint egy szocpanel, sok-sok lakóblokkal (egy blokk: 2 szoba, 1 mosdó, 5 fő elhelyezkedésére alkalmas). Aminek nagyon örültem, hogy orosz szobatársakat kaptam, így könnyebben gyakorolhattam a nyelvet. Egyedüli magyarként pár hét után már teljesen felvettem azt az életritmust, amely az első héten még nagyon nehezemre esett. A szobatársaimmal, Misával és Vlagyimirral nagyon jó barátokká váltunk, szabadidőnkben együtt jártunk koncertre, múzeumokba, felfedeztük a várost.

Összegzésként, ha az adott ország nyelvét magas fokon szeretnénk művelni, elengedhetetlenül szükséges az eredeti nyelvi környezet, a folyamatos kommunikáció, valamint jó pont, ha egyedül vagy magyar és az anyanyelveden nem kommunikálhatsz. 

A Campus Mundi ösztöndíja nélkül nem lett volna lehetőségem orosz nyelvi környezetben tanulni. Általuk megfelelő anyagi támogatás biztosításával tudtam az 5 hónap kurzust elvégezni, az oroszországi életemet fedezni és elérni azt a tudásszintet, amelyet ellenkező esetben nem érhettem volna el.

Fotó: Illés Máté 

2019. február 06. PRM/Illés Máté