A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeivel készít kisjátékfilmet egy 16 éves gimnazista, aki ifjú kora ellenére nem először ír és rendez.

Lendvai Kristóf korábbi filmjeit 2016-ban a szombathelyi Savaria Filmszemle, 2017-ben pedig a veszprémi Pannonfíling Mozgóképes Találkozó versenyprogramjába válogatták be. A Kanizsa TV-vel együttműködésben készült tavalyi kisjátékfilmjéről egyebek mellett a Duna Televízió készített riportfilmet 2017 decemberében.

A már az előkészületeknél tartó, Majdnem eltoltam munkacímet viselő kisjátékfilm forgatókönyvírója és egyben rendezője a korábbiaknál nagyobb fába vágta a fejszéjét, és sikerült megnyernie a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, illetve igazgatója, Besenczi Árpád támogatását. Debrei Zsuzsanna, Hertelendy Attila és a Jászai Mari-díjas Kiss Ernő színművész mellett olyan fiatalok alakítják a főszerepeket, mint Herold Levente, Kovács Fruzsina és Katona Levente, akik ugyancsak szinte mindennap fellépnek a teátrum színpadán. A szereplők mindegyike óriási lelkesedéssel, első szóra vállalta a közreműködést.

A történet komoly társadalmi és családi problémákat feszeget, de humorral kellően átitatva. A középpontban egy gimnazista fiú (Herold Levente) áll, aki egyedül él a tanár édesapjával (Hertelendy Attila). Az apánál rákot diagnosztizálnak, de nem tudja, miként közölje ezt kamasz fiával, akivel ráadásul nem a legjobb a viszonya. A fiú osztályába érkező új lány (Kovács Fruzsina), illetve egy kórházban végződő rosszullét kell ahhoz, hogy rendeződjön apa és fia kapcsolata. A történetben fontos helye van a zavartságában félreérthetően fogalmazó doktornőnek, s egyben az új lány édesanyjának (Debrei Zsuzsanna), a diákok életét megnehezítő tanárnak (Kiss Ernő), valamint a fiú barátjának (Katona Levente).

A kisjátékfilm első olvasópróbáját április végén tartották, a további előkészületek és próbák után júniusban, zalaegerszegi helyszíneken zajlik majd a forgatás. A film elkészítését Zalaegerszeg önkormányzata mellett több neves cég is támogatja. A technikai hátteret a szombathelyi Top Média Kft. biztosítja.

A kisjátékfilmet a tervek szerint nyár végén mutatják majd be.