Egy kórházi betegemmel folytatott beszélgetés és étrendi tanácsadás késztetett ennek a gondolatsornak a megírására. 

A páciens bőven 100 kg feletti, szív-és cukorbeteg páciens, magas vérnyomás és egyéb szív-és érrendszeri problémák miatt feküdt a kórházban. 
Elmondása szerint évek óta fogyókúrázik sikertelenül, na de most a család és az ő részéről is nagy az elhatározás, hogy életmódot váltanak és le fognak fogyni, aminek jegyében a gyermeke már sok-sok fogyókúrás terméket (diétás lisztek, stb..) beszerzett, és majd azzal fog sütni-főzni a család.

Mondanom sem kell, rákérdeztem melyik márka termékeit fogja fogyasztani az úr.. Gondoltam, amúgy, mit fog felelni, mert már hosszú évek óta uralják ezek a termékek a hazai fogyis piacot..
Nem fogok nevet említeni, mert nem a pocskondiázás a célom, hanem az, hogy bemutassam, diétás és diétás termék közt is lehet óriási a különbség.
Mivel én nem fogyasztom annak a cégnek a termékeit ezért az interneten néztem meg a forgalmazott „élelmiszereik” összetevőit, amiből bemásolnék ide egy példát: 

TOAST KENYÉR 300g közel 500 Ft-os áron (a termék a neten hiánycikk, annyian megvették)
• sütőipari keverék [búzafehérje, zsírtalanított szójaliszt, élelmi rost (cukornád),
• étkezési só, 
• tojásfehérjepor,
• emulgeálószerek (zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav észterei, zsírsavak mono- és digliceridjei, nátrium-sztearoil-2-laktilát), 
• módosított burgonyakeményítő,
• maltodextrin,
• tartósítószerek (kálium-szorbát, kalcium-propionát),
• lisztkezelő szer (aszkorbinsav)],
• ivóvíz, 
• BÚZALISZT,
• növényi zsírok és olajok (pálma, repcemag, kókusz, napraforgó változó arányban), 
• élesztő,
• emulgeálószer (zsírsavak mono- és digliceridjei),
• színezék (karotinok), aroma.

Hát mit mondjak, nem egy impozáns tápanyagprofilú összetevőlista.. 

Egy pár szóban a szénhidrátcsökkentett élelmiszerek fortélyairól (a fenti termék kapcsán): 
• sok esetben azért szénhidrátcsökkentett egy termék, mert a finomliszt helyettesítve van  szójaliszttel, búzafehérjével, búzakorpával, stb →eddig oké, mert így tényleg kevesebb lesz benne a keményítőtartalom, ezekből az összetevőkből azonban semmilyen tápanyagot nem fog kapni a szervezet (holott szerintem az lenne a táplálkozás feladata, hogy abból épüljünk):  a növényi fehérjék nem teljes értékűek,sőt a szója amolyan antitáplálékként más tápanyagok felszívódását is gátolja, a búzakorpa pedig annyira durva rost, hogy tuti 10-ből 8 embernek több gondot okoz, mint hasznot—a bélrendszer nagyon nem szereti, ha totálba kapja a búzakorpát) (ebben a termékben ugyan nincs búzakorpa, de a többi árujában megtalálható)
• második legnagyobb mennyiségű összetevő ebben a termékben a só → kétlem, hogy a szívbeteg bácsinknak magas sótartalmú élelmiszerek kellenének
• a többi hozzávalóról annyit, hogy azért vannak termékben, hogy valahogy kenyér állagú legyen
• a felhasznált zsiradékok miatt a termék magas omega-6 zsírsavtartalmú, ami megint csak nem kedvező a betegünknek

Egy szó, mint 100: a sokak által egészségesnek és fogyókúrásnak hitt fenti termék hasznos tápanyagot nemigen tartalmaz → persze nem sok minden szívódik fel belőle, így talán, nem hízlal (amit én azért kétlek), de olyan mennyiségben tartalmaz szervezetidegen összetevőket, hogy inkább ennék hagyományos terméket, mint ezt. 
Szénhidrátcsökkentettnek szénhidrátcsökkentett ugyan, de az csak az érem egyik oldala! 
Sokkal, de sokkal fontosabb, hogy olyan táplálékokat fogyasszunk, ami valamit (vitaminokat, ásványi anyagokat, stb) ad is a szervezet számára!
Azért, hogy ne csak negatív példa legyen, itt van egy ugyancsak szénhidrátcsökkentett, de az egészséges táplálkozásba beilleszthető kenyérliszt keverék összetevőlistája:
• Tápióka keményítő,
• bambuszrost, 
• szezámmagliszt, 
• utifűmaghéjliszt,
• kókuszliszt,
• batáta liszt, 
• térfogatnövelőszer (nátrium-hidrogén-karbonát),
• savanyúságot szabályozó anyag (citromsav)

Szója hálisten nem szerepel az összetevők közt, és a szénhidrátmennyiség csökkentésének céljából útifűmaghéjliszt, kókuszliszt, szezámmagliszt került a termékbe (ezek sokkal természetesebbek, mint a fenti termék sütőipari keveréke). Tartósítószer-glutén-és laktózmentes a termék.
Megj: Az útifűmaghéj is okozhat ugyan panaszt az arra érzékenyeknél, viszont a búzakorpával ellentétben nem sérti durván végig a bélfalat, miközben halad végig az emésztőcsatornán. 

Mi volt a beteggel való találkozásom történetének végkimenetele? 
Átbeszélgettük a fenti szempontokat, mutattam neki alternatívákat a betárolt termékek helyett, hitte is az úriember, meg nem is, de talán úgy váltunk el, hogy elültettem a fejében a gondolatot, hogy költhetnék természetesebb élelmiszerekre azt a pénzt, amit ezekre a termékekre áldoznak.

Mi mindenki számára a tanulság és megszívlelendő jótanács? 
• ha diétás termékeket vásároltok, olvassátok el, miből állnak: ha például: szójaliszt, vagy búzakorpa alapúak, én személy szerint nem javaslom
• a diétás/szénhidrátcsökkentett termék is attól működik, ha mértékkel fogyasztjuk, ezért attól még, hogy valami szénhidrátcsökkentett vagy zsírszegény, sem lehet belőle dupla annyit elfogyasztani, mert akkor adtunk az egésznek egy nagy pofont
• az étrendetek álljon minél kevesebb összetevőt tartalmazó élelmiszerekből, minél természetesebb, natúrabb formájú táplálékokból

OLVASSÁTOK AZ ÉLELMISZERCÍMKÉT!

2018. febrzár 16. Prm /Monori Krisztina dietetikus