foltvarrás (1), Lego (1), lövészet (1), gasztronómia (7), világnap (1), karate (1), kosárlabda (3), Ady (1), Az igazság ligája (1), Box (1), PR (4), Ákos (1), szívvel-étellel (9), advent (8), édesség (3), darts (2), asztalitenisz (1), atlétika (5), törvényszék (4), zene (7)

Véget ért a Hazai Pályán! online kosárlabda kihívás

2020-06-24

A járványhelyzetet kísérő korlátozások alatt, nem áprilisi térfaként indult útjára a Hazai Pályán! versenysorozat, melynek célja az volt, hogy a hétvégi mérkőzések és az egymás elleni megmérettetések elmaradásával keletkezett űrt betöltése a kosárlabda sportban.

Az összesen 10 hétből álló sorozat az iskolai tanév végével egyidőben ért véget. A versenyhez az utánpótlással rendelkező honi kosárlabda egyesületek közül bárki csatlakozhatott. A versenysorozat három szakaszból tevődött össze: kéthetes előszezon, négyhetes alapszakasz és négyhetes rájátszásból.

A ZTE NKK/ZKTE utánpótlás edzői, kiegészülve a felnőtt csapattal Magyar Kupa bronzérmet szerző Horváth Zsófiával, az online verseny kihirdetését követően nagy lelkesedéssel vágtak bele a feladatokba és a közösségi felületeken saját példájukkal ösztönözték a fiatalokat a feladatok megoldására.

-Egy olyan helyzetben, amikor egy csapatsportnak teljesen leáll az élete, pozitív, hogy van valami, ami a gyerekeket ösztönzi és a csapatérzést, összetartozást erősíti- foglalta össze az online program jelentőségét Horváth Zsófia. - Dicséret illeti a szervezőket, akik remek ötlettel és jó kivitelezéssel rukkoltak ki. Rengeteg mókás, néha nehéz feladatokat oldhattunk meg, ami végig a kosárlabdához, az ügyességhez kötődött.

Közel harminc gyermek, felnőtt játékos és edzőjük vett rész hétről hétre a programban és teljesítette az egyre nehezedő kihívásokat. -Edzőtársaimmal mi elsősorban példamutatásból csináltuk. Sokszor együtt vettük fel a fordulók feladatait, de eközben jól is szórakoztunk. A példánkkal elértük, hogy minden korosztályból a legkisebbektől a felnőtt játékosokig voltak, akik vállalták a kihívásokat, többen korosztályuk legjobbjai között végeztek.

A szervezők hetente több száz videót dolgoztak fel, elemeztek és értékeltek. A hét elején közzétették a Hazai Pályán! versenysorozat csapatversenyének végeredményét. A győztes a MEAFC csapata lett, így hozzájuk került a Karantén Kupa. A dobogó másik két helyéért nagyon szoros verseny zajlott a Tatai SE és a BEAC csapatai között, végül a tatai fiúk az utolsó fordulóban előzték be az újbudai lányokat. A ZTE NKK/ZKTE csapata végig tartva a pozícióját 34 résztvevő csapat közül a 12. helyen végeztek.

2020. június 24. PRM