Ady (1), koncert (7), szívvel-étellel (9), bábszínház (3), törvényszék (4), hastánc (3), vélemény (1), úszás (4), zene (7), Zalatriatlon (1), klímaváltozás (1), MLB (4), jégpálya (1), ünnep (4), Seuso-kincs (1), rendőrség (2), Életstílus&Utazás (8), rock (4), Box (1), koraszülöttek (1)

Futás a békéért!

2018-05-04

Szerdán városunkat is érintette a Peace Run, azaz a békefutás. Az 1987-ben indult mozgalom, immár 30 éve behálózza az egész világot.

„A béke nem csupán a háború hiányát jelenti, hanem az életünkben kialakított harmóniát, a mindennapjaink nyugalmát, lelkünk egyensúlyát. „ - valahogy így szól Sri Chinmoy, a Békefutás megalapítójának üzenete.

Városunkban közel 200 diák csatlakozott a kezdeményezéshez. A közös futás mellett egy ünnepségre is sor került a Dísz téren, ahol a város nevében Hanzséros Alajos, az Eötvös József Általános Iskola igazgatója vette át a béke lángját, sőt diákjaik is kézbe foghatták. A műsor keretében több nyelven is megszólaltak a világ minden tájáról ideérkezett futók és együtt elénekelték a Békefutás dalát.

A rövid tájékoztató során megtudhattuk, hogy az idén 30 éves a Peace Run futói, eddig 155 országot látogattak meg, megtettek 600 000 kilométert. A Peace Run a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja, hogy a sport összekovácsoló ereje által fejlessze az egyének, közösségek és nemzetek közötti békét és barátságot.

fotó. eötvösiskola.hu

2018. május 4. Prm