Ady (1), koncert (7), szívvel-étellel (9), bábszínház (3), törvényszék (4), hastánc (3), vélemény (1), úszás (4), zene (7), Zalatriatlon (1), klímaváltozás (1), MLB (4), jégpálya (1), ünnep (4), Seuso-kincs (1), rendőrség (2), Életstílus&Utazás (8), rock (4), Box (1), koraszülöttek (1)

Határokon átível a Nyitott Igazságügy program

2018-05-30

A Zrínyi Miklós Gimnázium 10. osztályos tanulóit, valamint erdélyi vendégeiket fogadta a Zalaegerszegi Törvényszék 2018. május 29-én.

Erdélyből érkező fiatalokat fogadtak a zrínyisek a Határtalanul csereprogram keretében, amelynek részét képezte a Zalaegerszegi Törvényszéken tett látogatás is. Ennek során a tanulók megismerkedhettek az épület történetével, betekintést nyerhettek a kulisszák mögé, valamint meghallgathatták a legérdekesebb bűneseteket.

A látogatás zárásaként a Nyitott Igazságügy program keretében – a Belügyminisztérium támogatásával - készült „Megérte…?” című bűnmegelőzési kisfilmet tekintették meg a marosvásárhelyi diákok. Felmerülő kérdéseikre dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője válaszolt.

Fotó: Zalaegerszegi Törvényszék

2018. május 30. Prm