könyv (3), asztalitenisz (1), kábítószer (1), PR (4), világnap (1), advent (8), digitális (5), karácsony (2), gyermekek (5), Ady (1), álomgyár (1), judo (4), tehetség (3), Kézművesek háza (3), tánc (3), szívvel-étellel (9), méz (2), kultúra (23), sportkarate (1), törvényszék (4)

Három programmal zárta a 2018-as esztendőt a TRIÓ Egerszeg ZTC

2019-01-26

A délelőtti alsóerdei tájfutó házibajnokság és a délutáni tekeverseny között az évi rendes közgyűlés keretében értékelte a klub vezetése az elmúlt évet. Az Alsóerdő már hosszú évek óta az egyik otthona a zalaegerszegi tájfutóknak, akik ennek ellenére mindig tudnak új feladatokat találni és összeállítani. Ezúttal egy pontbegyűjtő verseny keretében készülhettek fizikailag és technikailag a klub tagjai.

A közgyűlés kötelező napirendjei közül kiemelkedett a klub elnökének, Fehér Ferencnek minden területre kiterjedő beszámolója, mely során az összegzésben megemlítette, hogy a fennállás óta a 27. versenyévadban is eredményes esztendőt zárt a tájfutó egyesület. Az eredményesség terén kiemelte, hogy a 13 bajnoki érem a korábbi évekhez képest szerényebb teljesítmény, de így is sikeres évet jelent. Egyéniben Sárecz Éva teljesítményét lehet kiemelni, aki 4 egyéni bajnoki aranyérem mellett további hármat csapatban is begyűjtött. Érmeket szereztek csapatban a női és férfi szeniorok valamint az ifjúsági fiú csapat is. Komoly utánpótlás nevelő munka eredményeként az ország harmadik legnagyobb létszámú – 62 fő - csoportját versenyezteti a Fehér Ferenc, Sárecz Éva edzőpáros. Ehhez természetesen fontos a klub anyagi stabilitása is, melyhez a 2018-as esztendőben az önkormányzat, a névadó szponzor és több új szponzor is hozzájárult.

A klub elnöke a beszámolóban kitért a tájfutás népszerűsítő eseményekre is, melyek a helyi sajtónak is köszönhetően nagy létszámú programokat jelentettek és segítik az utánpótlás fiatalok bevonását a sportágba. A városi rendezvények mellett az iskolai bemutatókon is élményszerű programot tudtak kínálni a diákok számára. A közgyűlés keretében jutalmazták az év során kiemelkedően teljesítőket is. A felnőttek között a tájkerékpár EB-n és VB-n jól szereplő Fekete Ágoston, míg a nőknél a legfiatalabb szenior korosztályban 4 egyéni bajnoki címet szerző Sárecz Éva lett a legjobb. A nagy létszámú utánpótlás korosztályban az egyéni bajnokságokon is jól teljesítő Dely Virág Anna és Csertán András érdemelte ki a legjobb címet. A legtehetségesebbnek járó Galambos Péter díjat ezúttal Takács Ticiánnak ítélte a klub vezetése. A közgyűlés zárásaként a 2019-es év szakmai és pénzügyi tervét vitatták meg a résztvevők.

A nap zárásaként az egyesület tagjai, szülők és barátok társaságában egy hangulatos tekeversennyel zárták az évértékelő napot.

2019. január 26. Prm