hastánc (3), szívvel-étellel (9), Dóczi Éva (1), tehetség (3), élet (2), iskola (2), advent (8), foltvarrás (1), vonat (1), judo (4), cinema city (12), atlétika (5), birkózás (2), promoció (1), jégpálya (1), rock (4), labdarúgás (4), vers (1), karate (1), könyv (3)

Egy hétvége, amikor minden a hastáncról szólt

2017-11-03 Kerek jubileumot ünnepelt a Westoriental Hastáncfesztivál

Országos hírű fesztivállá nőtte ki magát a kezdetben hastánctalálkozónak indult Westoriental Hastáncfesztivál. Az idei alkalom már 10. volt a sorban, amire az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők. A Keresztury VMK nagytermében és az aulában is varázslatos keleti hangulat várta a rendezvényre érkezőket. Nemesházi Bernadett, művésznevén Nasreen, a Zalaegerszegi Hastánc Egyesület vezetője és a rendezvény főszervezője elmondta, hogy büszke arra, amivé lett ez a fesztivál:

-Tíz évvel ezelőtt, amikor megálmodtuk ezt a programot, a Nyugat-Dunántúl hastáncos közösségeit szerettük volna összehozni egy estére. A kezdeti szárnypróbálgatásunk az évek során országosan is jegyzett versennyé vált, a hastánc igazi ünnepévé-emlékezett vissza Bernadett.

Az idén 82 versenyszám, 44 szóló és 38 csoportos nevezés érkezett a versenyre, többek között Sümegről, Hédervárról, Budapestről, Vépről, Nagykölkedről, Somogyaszalóról, Dunaújvárosról, Kaposvárról, Mosonmagyaróvárról, Székesfehérvárról, Pécsről, Bükről, Szegedről, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Bakról és a megyeszékhelyről. A táncosokat nemzetközileg is elismert zsűri minősítette. Itt volt Székely Maya és Varga Alexandra, akik évek óta zsűrizik a Westoriental produkcióit, valamint Wollner Márta Shaba, akik az első lépéseknél segédkezett az egerszegi szervezőknek. Vitális Annát, a hastánc nagyasszonyának nevezik, mivel 1988-ban elsőként mutatta be az orientális táncot hazánkban. A hastáncvilág egyik legismertebb hazai és nemzetközi képviselője Schäfer Katalin, aki szinte a kezdetektől résztvevője a fesztiválnak. Az új zsűritag Bartos Noémi volt, aki nem csak táncolja, hanem a többiekhez hasonlóan oktatja is a hastáncot.

A 10. jubileumi Westoriental Hastáncfesztivál versenyprogramját szombaton délelőtt a gyermek és tini korosztály szóló és csoportos produkciói indították, ahol sok széles mosolyú és csillogó szemű fiatal mutatta be tánctudását. A fesztivál egyik különlegessége a kora délutáni gálaműsor volt, ahol a zsűri mellett a házigazda Ezer Rózsa Kertje hastánccsoport és a tavalyi Fehér Rózsa Díjat nyerő Kiss Aletta mutatták be táncukkal, mit jelent számukra a hastánc. A rendezvényt Balaicz Zoltáné nyitotta meg.

A fantasztikus gála után nem volt megállás és a késő estébe nyúlva láthattuk az amatőr, félprofi és profi kategóriáknak szóló és csoportos produkcióit, amit a zsűri arany, ezüst és bronzminősítéssel díjazott. Minden kategóriában győzteseket is hirdettek és a verseny végén közönségdíjakat is átadtak, amelyeket Horváth Beáta és a Jáde Trió kapta a nézők szavazatai alapján. A Westoriental Hastáncfesztivál kiemelt díját, a Fehér Rózsa vándordíjat a zsűri által kiválasztott, legjobb táncos vihette haza, aki idén a szegedi F. Daróczi Krisztina lett. A kétnapos rendezvény vasárnap hat órás hastánc maratonnal és workshopokkal folytatódott, ahol a résztvevők nagyon sok új technikát tanulhattak, valamint a jelenlegi technikátokat is csiszolhatták a neves oktatók irányításával.

A rendezvényről Nemesházi Bernadett nyilatkozott kameránknak:

Annyi bizonyos, hogy a jubileumi fesztivál is bebizonyította és megerősítette, a hastánc folyamatosan jelen van a mindennapokban és továbbra is azt sugallja a művelői által, hogy jó nőnek lenni.

2017. október 31.prm