Idén újra a Zalaegerszegi Hastánc Egyesület Ezer Rózsa Kertje profi fellépő csoportja képviselte hazánkat a Modern Tánc Sport Világbajnokságon. A verseny immár 16. alkalommal került megrendezésre az IDF Nemzetközi Táncszövetség szervezésében. A táncverseny helyszíne a horvátországi Pula volt. Az eseményre közel 2700 táncos érkezett a világ minden tájáról, egyszerre 3 színpadon zajlottak a megmérettetések 4 napon keresztül több féle táncműfajban. A hastánc kategóriára versenyit a záró napon rendezték, melyen a zalaegerszegi táncosok ismét remekeltek.

Az Ezer Rózsa Kertje csoportos és duó kategóriákban, mind a 3 stílusban (show, klasszikus és folklór) a dobogó legfelső fokára állhatott fel, emellett szóló táncaikkal is kiváló eredményeket értek el. Nemesházi Bernadett klasszikus kategóriában első helyet szerzett, show kategóriában pedig 2. helyezett lett. Horváth Eszter folklór táncával szintén első helyezést ért el. Bödör Alexandra klasszikus táncával pedig a 4. helyen végzett.

Ezzel nem ér véget a felkészülési időszak, hiszen az egyesület összes csoportja gőzerővel készül a hagyományos nyári gála estjükre, mely július 21-én szombaton 18:00-kor rendeznek Zalaegerszegen a BGE nagy előadójában.

2018. június 10. Prm