25 atlétát fogadott be a Zalaszám ZAC

Negyed százados hagyományt tett ünnepélyessé a Városi Sportcentrumban a Zalaszám ZAC elnöksége. Idén először kaptak bizonyítványt azok az atléta palánták, akik sikeresen teljesítették a tantervi anyagot a Sport XXI programban, illetve értek el megfelelő teljesítményt a serdülő korosztályban.

A Sport XXI 13 éves fiataljai jövőre már az országos versenyeztetési programban egyesületi edzők irányításával készülhetnek. Most 17 atléta reménység vehette át Csiszár Attila utánpótlás szakág vezetőtől az oklevelet és a befogadó nyilatkozatot. A Zalaszám ZAC 15 éves serdülő versenyzői közül 8 sportolót Kámán Ferenc vezetőedző fogadott be a szakágakba.

Megható pillanatok részesei voltak a nevelő, a befogadó edzők és a gyerekek is. A megszokott, megszeretett felfedező edző helyett más környezet, másik edző, más célok elérése egy pici félelemmel, ugyanakkor kíváncsi várakozással töltötte be a lelkeket. De nem kell félni, hisz a Zalaszám ZAC és azúj rekortán pálya-mint edzés színhely- összeköt.

Kámán Ferenc a Sport XXI program országos koordinátoraként és a Zalaszám ZAC vezetőedzőjeként érdekelt volt az "adok-kapok" programban:  
- A kölyök atlétikára épült Sport XXI program jó. A lényege,hogy az iskolákban népszerűsíteni tudjuk a sportágat,valamint utánpótlás bázist nyújtsunk az atlétikai kluboknak. A feltételek adottak. A program sikere a megszállott és felkészült oktatókon fog múlni. Vezetőedzőként nagy örömmel fogadjuk a 25 palántát. Az ő felkészítésüket, fejlődésüket, sikeres pályafutásukat pedig szakképzett kollégáim biztosítják. A Zalaszám ZAC minden feltételt biztosít a sikerekhez- tájékoztatott a vezetőedző. 

2017. november 9. prm