Ha azt mondom ZTE –Haladás, vagy Haladás-ZTE mérkőzés, akkor a két megyeszékhely szurkolóinak megdobban a szíve és kellemes, vagy kevésbé örömteli emlékek jutnak az eszükbe. Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy az FTC- Újpest mellett idehaza ez a szomszédvári rangadó az egyik legnagyobb múltra visszatekintő összecsapás. Szerdán előbb a ZTE FC székházában, majd kicsivel később Szombathelyen is bemutatták a közel 300 oldalas kiadványt a sajtó munkatársainak.

A kék-fehérek és a zöld-fehérek száz évre visszatekintő közös múltját foglalja össze ez a hiánypótló kiadvány, melynek szerzői zalai oldalról Bóbics László, a Zalai Hírlap korábbi munkatársa, míg vasi szerzőtársai Unger Richárd és Krilov István voltak. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke, a Nemzeti Sport köszöntőjében kiemelte, hogy a szerzők életszerüen örökítették meg a szomszédvárak rivalizálását.  Balaicz Zoltán polgármester is gratulált a szerzőknek és elmondta, hogy a város is készül a Zalaegerszegi Torna Klub százéves jubileumára különböző programokkal, kiadvánnyal, konferenciákkal. 

A könyvben 500 játékost találhatunk, 44 riportot és rengeteg mérkőzés beszámolót, edzői értékelést és statisztikai adatokat. 

A könyvhöz az érdeklődők több helyen (ZTE shop, Joy kávéház, Kvártélyház, Alibi pub) is hozzájuthatnak Zalaegerszegen. 

2019. november 29. Prm