Június első hétvégéje a gasztronómia jegyében fog telni Zalaegerszegen. A Street Food Weekend mellett tortasütő versenyt is rendeznek a megyeszékhelyen. Az ötlet nem új keletű, mondta Balaicz Zoltán polgármester, hiszen pár hónappal ezelőtt már próbálkoztak hasonló vetélkedéssel a Keresztury VMK-ban, de szerettek volna méltó keretet adni és megalkotni Zalaegerszeg tortáját. A részletekről Horváth Szilárd a Városmarketing Iroda vezetője beszélt. A gasztronómiai vetélkedésre olyan magánszemélyek, amatőr szakácsok, cukrászok, cukrász tanulók nevezését várják, akik szeretnek sütni, kreatívak, és kedvet éreznek megmutatni alkotásukat a szakmai zsűrinek és a város lakóinak. Fontos, hogy a versenybe nevezett tortáknak legyen harmonikus íz világa, esztétikus megjelenése, és az értékelésnél előnyt jelenthet, ha a torta íz- és színvilágában felfedezhetőek lesznek zalai jellegzetességek, például a kék-fehér szín, a város jellegzetes épületeinek ábrázolása, a zalai erdei gyümölcsöket idéző ízek. A jelentkezés a versenyre ingyenes. Az első körben a nevezni kívánt tortáknak csak a receptjét és a fényképét kell elküldeni a Városmarketing Iroda címére ([email protected]).

Az ötfős szakmai zsűri a legjobb 10-et a döntőbe delegálja, akik június 2-án a Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelyében, rendezett és ellenőrzött feltételek mellett újra elkészíthetik az édességet, majd másnap 14 órától az Arany Bárány Hotelben értékelik és kiválasztják Zalaegerszeg 2018-as tortáját. Az alapanyagokat a döntőbe jutottaknak a szervezők biztosítják. A legjobb három értékes tárgyjutalomban részesül. Az elképzelés az, hogy az ország tortájához hasonlóan Zalaegerszeg tortája a következő esztendőben minden helyi cukrászdában elérhető lehessen. 

2018. május 26. Prm